Max Lucado: Szent pillanat a fürdőszobában


Amikor világunk érintkezik Istenével, az eredmény: szent pillanat lesz. Amikor az Istentől jövő reménység megérinti földi fájdalmunkat: ez a pillanat szent.

Ez történhet vasárnap az úrvacsora közben, vagy csütörtök este a korcsolyapályán. Előfordulhat egy katedrálisban vagy a földalattin, egy égő csipkebokornál vagy egy teli vályúnál. Mikor és hol, nem számit. Az a fontos, hogy vannak szent pillanatok. Naponta. Ezek közül is a legszentebbről szeretnék beszélni - életünk legszentebb pillanatáról.

Nem, nem a születésünk pillanata. Nem az esküvőnk. Nem egy gyermek születése. Nem, én a legszentebb pillanatról beszelek. A többi pillanat különleges. Megkülönböztetetten fénylenek. Ezzel a pillanattal összevetve azonban csupán annyira szentek, mint az orrfújás.

A megszentelt óráról beszélek. Nem a bemerítkezésről vagy a keresztelésről. Nem az első úrvacsoráról vagy az első hitvallásról, vagy az első randevúról. Tudom, hogy ezek a pillanatok drágák, szentek és sérthetetlenek, de nekem egy másik pillanat jár az eszemben.

Ma reggel történt. Rögtön, miután felkeltél. Ott a házadban. Elmulasztottad? Hadd elevenítsem fel a jelenetet.

Az ébresztő óra cseng. Feleséged lökdös vagy férjed lök oldalba gyengéden, vagy anyukád vagy apukád rázogat. És te felkelsz.

Már háromszor ütötted le az ébresztő óra gombját, üsd le megint és elkésel. Öt különböző alkalommal könyörögtél még öt percért, kérj még ötöt és vizet loccsintanak a fejedre.

Az óra elérkezett. Itt a hajnal. Így hát nyögve és morogva visszahajtod a takarót, és egy meleg lépést teszel a hideg világba. Ezt a mozdulatot vonakodva követi a többi.

Feltápászkodsz és az ágy szélén ücsörögsz, szemhéjaid belsejére meredve. Megkéred őket, hogy nyíljanak ki, de ők tiltakoznak. Felfeszíted őket a tenyereddel és kikukucskálsz a szobába.(A pillanat meg nem szent, de mar majdnem itt van.)

Állsz. Ebben a pillanatban minden, ami a nap során fájni fog, fáj. Olyan, mintha az a kis személy az agyadban, akire a fájdalmat bízták, szükségesnek tartaná, hogy ellenőrizze a körforgást, mielőtt a fürdőszobába jutnál.

"Hátfájás?" 

"Ellenőrizve."

"Merev nyak?"

"Ellenőrizve."

"Iskolai futball térd-serülés?"

"Még fáj."

"Pelyhes fejbőr."

"Még viszket."

Állapotos elefánt kegyével lépdelsz tovább a fürdőszoba felé. Szeretnéd, ha lenne mód arra, hogy a lámpa lassan gyulladjon fel, de - fájdalom - nincs. Tehát rácsapsz a kapcsolóra és pislogsz, ahogy a szemed lassan alkalmazkodik, és odalépsz a mosdóhoz.

Most éred el a szentség pillanatát. Lehet, hogy nem tudod, de épp most léptél rá a szent kövezetre. A belső szentélyben vagy. Világod égő csipkebokránál.

Életed legszentebb pillanata közeledik. Figyelj. Hallani fogod az angyalok szárnysuhogását, jelzik, hogy megérkeztek. Trombiták... mennyei ajkakon. A méltóság fellege környékezi csupasz lábad. Mennyei seregek állnak meg, ahogy felemeled a szemed és...

(Légy készen. Itt jön. A szent pillanat közel. )

Cintányérok ütődnek össze. Trombita harsan a szent csarnokban. Mennyei gyermekek szaladnak szét az univerzumban virágszirmokat hintve. A csillagok táncolnak. A világegyetem tapsol. A fák koreográfia szerint himbálóznak. Így kell tenniük, mert a Király gyermeke felébredt.

Nézz a tükörbe. Íme a szent. Ne fordulj el. A tökéletesség képe néz vissza rád. A szent pillanat elérkezett. Tudom, mire gondolsz. "Ezt nevezed szentnek? Ezt nevezed tökéletesnek? Nem tudod, hogy nézek én ki reggel fél 7-kor."

Nem, de el tudom képzelni. A hajad csapzott. A pizsama vagy a hálóing gyűrött. Csipák a szemed sarkában. Kidudorodó has. Kiszáradt ajkak. Bedagadt szemek. Lélegzet, ami foltot tudna hagyni a falon. Arc, amitől egy kutya is megijedne.

"Minden, csak nem szent, "mondod. "Adj egy órát és úgy fogok kinézni, mint egy szent. Adj egy kis kávét, némi sminket. Hadd mossam meg a fogam és a hajam, és elfogadhatóvá teszem ezt a testet. Egy kis kölni...egy löttyintésnyi. Aztán tegyél be a Szentek Szentjébe. Ezután mosolyra fakasztom a mennyet."

Ez az, amiben nincs igazad. Ami ezt a hajnali pillanatot szentté teszi: az őszintesége. Az szenteli meg a reggeli tükröt, hogy éppen úgy nézel ki, ahogy Isten lát. És ahogy Isten szeret.

Nincs smink. Nincs vasalt ing, vagy nyakkendő. Nincs összeillő cipő... Nincs mesterkéltség. Nincs státusz ékszer. Csak a kendőzetlen valóság. Csak te.

Azok az emberek, akik szeretnek téged reggel fél 7-kor, egy biztos: ők téged szeretnek. Nem a rangodat szeretik. Nem a stílusodat. Nem a teljesítményedet. Ők egyszerűen téged szeretnek.

"A szeretet" - írta egy lélek, akinek megbocsáttatott "sok vétket elfedez." Úgy hangzik, mint Isten szeretete. "Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket" - írja egy másik.

Húzd alá a "tökéletes" szót. Vedd észre, hogy nem az áll ott, hogy jobb. Nem javított. Nem fellendülőben. Isten nem javítgat, Ő tökéletessé tesz. Ő nem fejleszt, hanem bevégez. Milyen hiányossága van egy tökéletes személynek?

Nos tudom, hogy egy bizonyos értelemben nem vagyunk tökéletesek. Még mindig tévedünk. Még mindig elbukunk. Még mindig pontosan azt tesszük, amit nem akarunk. Erre a részünkre vonatkozik ez a vers: "szentté tétetünk".

De amikor Isten előtti állapotunkról van szó, akkor tökéletesek vagyunk. Amikor Ő minket néz, olyan személyt lát, akit Jézus Krisztus - az egyetlen, aki tökéletes - tökéletessé tett.[...]

Vedd észre az utolsó néhány szót: "Isten jósága". Isten jósága a te jósagod. Te teljesen tökéletes vagy. Hibátlan. Hiányosságok nélkül. Makulátlan. Páratlan. Szeplőtlen. Egyedülálló. Szűziesen tiszta. Érdemtelenül és mégis fenntartás nélküli tökéletesség. Nem csoda, hogy a menny tapsol, amikor felkelsz. Egy mestermunka megmozdult. "Sss" suttogják a csillagok "nézzétek, milyen gyönyörű ez a gyermek!"

"Ó" leheli az angyal, "micsoda tékozlás, amit Isten teremtett!"

Tehát, amíg te sóhajtozol, az örökkévalóság ámul. Amit reggel a tükörben katasztrófának látsz, valójában csoda. Szentség a fürdőszobában.

Menj és öltözködj fel. Vedd fel a gyűrűket, borotváld le a szakállad, fésüld meg a hajad és rejtsd el a szeplőket. Tedd meg a magad kedvéért. Tedd meg a megjelenésed kedvéért. Tedd meg, hogy megtartsd az állásod. Tedd meg azok javára, akiknek melletted kell ülniük. De ne tedd Istenért. 
Ő már látott téged olyannak, amilyen valójában vagy. És az Ő szemében te tökéletes vagy.