Egy ima "Kedves Jézuska! Köszönöm Neked a kisöcsémet, de én egy kutyáért imádkoztam. A te Fabríciód." Andrásnak egyetlen vágya volt: egy bicikli. Egy sárga bicikli, minden tartozékkal, olyan, amilyet a város valamelyik kirakatában látott. Nem tudta többé kiverni a fejéből. Mindenütt a sárga biciklit látta, álmában, a tejeskávéban, Nagy Károlyban, aki a tankönyvében szerepelt. De András édesanyjának még nagyon sok minden másra kellett a pénz, és a kiadások napról-napra nőttek. Már biztos volt, hogy nem tudja azt a drága biciklit megvenni, amelyről András álmodott. András ismerte édesanyja gondjait, ezért közvetlenük Istentől kérte a biciklit, Karácsonyra. Esténként a következő mondattal toldotta meg az imáját: "Emlékezz arra, hogy Karácsonyra egy sárga biciklit kapok. Ámen." Az anya minden este hallotta, ahogyan András a bicikliért imádkozik, és minden este szomorúan rázta a fejét. Tudta, hogy a Karácsony bizony fájdalmas lesz András számára. Nem lesz bicikli, és a gyermek halálosan csalódott lesz emiatt. Eljött Karácsony napja, és András természetesen nem kapott semmilyen biciklit. Este a gyerek, ahogy szokott, letérdelt az ágya elé, hogy imádkozzon. - András - mondta neki kedvesen az anyja -, gondolom nagyon szomorú vagy, amiért nem kaptad meg a biciklit. Remélem, hogy nem haragszol Istenre, amiért nem váltotta valóra kérésedet. András az anyjára nézett: -Ó, nem, mama. Nem vagyok mérges Istenre. Hiszen válaszolt az imáimra. Azt mondta: "Nem!"